Minden fontosabb annál, ami mindennél fontosabb

Ha azt akarjuk, hogy minden úgy maradjon, ahogy van, akkor szinte mindennek meg kell változnia. 

Az évtized első felének az elégedettségét felváltotta annak megértése, hogy a dolgok változnak és változni fognak, és erre fel kell készülnünk. Nem megfélemlítenünk kell, hanem elgondolkodtatni. Mert azt hiszem, ha elfogadjuk, hogy benne vagyunk, akkor hajlandóak lennénk foglalkozni is vele.

Ahogy a társadalmunk egyre bonyolultabbá, felgyorsultabbá válik, és ahogy egyre jobban mélyül az elemei között a kölcsönös függőség, úgy nő a kiszolgáltatottságunk, és annak az esélye, hogy egyes részeinek a sérülése, az egész rendszer maradandó károsodásával fenyeget. Mert a civilizációnk sokkal törékenyebb, mint azt hinnénk. A modern társadalom összetettsége olyan nagy, hogy elég egy-két elemét kiemelni, és összeomlik az egész. Az előttünk álló évek során belépünk a Föld rendszereinek olyan léptékű változásába, amely egy teljesen új egyensúlyi állapot felé tart. Már önmagában ez rendkívül káros lesz a civilizációnkra, mivel valamennyi infrastruktúránkat a fennálló rend stabilitására építettük fel.

A kritikus infrastruktúrák, a pénzügyi rendszerek, az ellátási láncok és az állami struktúrák működési zavarai komoly kihívást jelentenek majd az olyan alapvető szükségletek kielégítése szempontjából, mint például az élelmiszer, a víz, a közegészségügy és a fizikai biztonság. A növekvő erőforrás problémák, környezeti károk, társadalmi és gazdasági feszültségek, ezek egymást erősítő kölcsönhatásai, újabb és újabb fennakadást okoznak a mind sérülékenyebbé váló társadalmi rendszerekben, egyre valószerűbbé téve a teljes rendszer dominó-hatás okozta összeomlását.

Amint egyre jobban átlátjuk a létünket fenyegető összefüggéseket, annál inkább érezzük a késztetést, hogy mindennapi, úgymond „valódi” dolgokkal foglalkozzunk helyettük. Ám idővel egyre nehezebb és nehezebb lesz letagadni, amit tapasztalunk, mert ahogy figyelmünk a valóság felé fordul, mindenütt annak igazolását fogjuk látni, helyben és szerte a világon, egyaránt. Sajnos az emberiség a létét fenyegető problémákat nem küszöbön állónak, hanem esetlegesnek és távolinak tartja, és elutasítja annak lehetőségét, hogy felkészüljön a változásokra, ahogy azt is, hogy a katasztrófa elkerülése érdekében megtegye a szükséges változtatásokat.

Az események felkészülten, vagy váratlanul is érhetnek minket. A lehetőségek teljes körét figyelembe vevő, az érdemi alkalmazkodást lehetővé tévő felkészülés elengedhetetlen. Talán mindannyian érezzük, vélhetőleg nem sok időnk maradt arra, hogy megváljunk a hamis illúzióktól, megértsük rendkívül nehéz helyzetünket, és tegyünk önmagunkért. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ez a küzdelem nem pusztán az állatokért, vagy a növényekért folyik. Még csak nem is arról szól, hogy mi lesz az unokáink unokáival. Ezt saját magunk miatt kell megtennünk, a mi életünk a tét!

Ha megállítani nem is tudjuk a folyamatokat, legalább felkészülhetünk az elkerülhetetlen változásokra. Reaktív fellépés helyett, a proaktív szemléletre történő átállás a feladat. Az alkalmazkodás készsége tanulás nélkül nem szerezhető meg egy egyre összetettebb, és egyre inkább összekapcsolódott világban. A mitigáció valójában az adaptáció részét képezi. Az alkalmazkodásra való felkészülésnek haladéktalanul meg kell kezdődnie szervezeti és egyéni szinten egyaránt. És ez akkor is így van, ha ennek elengedhetetlen szükségességét ma még rendkívül kevesen ismerik fel.

A legtöbb ember hisz az értelmes, egyre többé, jobbá, szebbé váló jövőben. Abban a generációkon átívelő ígéretben, hogy a gyermekeire jobb élet vár majd... ennek jó eséllyel, a végére értünk. Kevés embernek van képzelőereje a valósághoz, én mégis azt kívánom, hogy Önöknek legyen.

Charles Darwin szerint nem a legerősebb faj lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leggyorsabban képes alkalmazkodni a változásokhoz.

A minket körülvevő Valóság összefüggéseinek megértése rendkívül fontos feladat a számunkra, ha célunk a jövőben minket érő károk, fájdalom és veszteség enyhítése. 

Azok, akik elfogadják, hogy komplex társadalmaink összeomlásának valószínűsége egyre nő, alkotják majd azokat az első közösségeket, akik tudják, nem maradt mára fontosabb feladat, mint a felkészülés.

Mindezzel együtt, a legalaposabb felkészülés sem jelenthet garanciát a számunkra, de mivel véteni nem csupán tettel, de mulasztással is lehet, legalább lelkünk nyugalmáért elmondhatjuk, ha eljön az idő: megtettük, amit megtehettünk.

Mert ha bátran és higgadtan, nézünk szembe a Valósággal, akkor jó eséllyel tudni is fogjuk, mi a dolgunk vele, és szabadon hozhatjuk meg az igazi döntéseinket a saját Életünkkel kapcsolatban...