Szülinapi szünet

Negyvennégy éves lettem én, ennyit láttam e földtekén… szívemet hála, járja.

Egy évforduló mindig kitűnő alkalom a számvetésre, és bár nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezzük magunkat – egyszerűen csak elhatározzuk, hogy azonnal boldogok leszünk, akár csak azért is, mert élünk – nekem bizony számos okom van az örömre. Eltöprengtem a minap azon a találó gondolaton, ami néhány hónappal ezelőtt lett megosztva a csoportban, és így szólt: „Mondd, mi lenne, ha reggel csak azt találnád magad körül, amiért hálát adtál?”. Hm… Sokszor olvastam már sok helyen, hogy varázsereje van az írott szónak, de be kell ismernem, igaz. Reggel mosollyal ébredni, este hálával elaludni… csodálatos. És ha egyszer az ember elkezdi számba venni, hogy mi mindenért hálás, legjobban ő maga fog meglepődni azon, amit a papíron lát.

Bő két évvel ezelőtt ismertem meg Jem Bendell professzort, és rajta keresztül a Mély Alkalmazkodás mozgalmat. Azok az állítások, amik emberek tíz és százezreit taszították átmeneti depresszióba – mert, hogy szembesültek a Valósággal – számomra felszabadítólag hatottak. Az érzés, hogy a gondolataiddal, a megérzéseiddel nem vagy egyedül… talán nem túlzás azt mondanom, felemelő. És láthatólag, valóban nem vagyok vele egyedül. Két esztendő alatt a magyar nyelvű közösség létszáma meghaladta a kétezret. S hogy a kétezer sok-e vagy kevés? Erre az egyértelmű felelet az, hogy mindkettő. Sok, mert idáig is el kellett jutni, és figyelemre méltó a tény, hogy a Deep Adaptation Hungary, a második legnagyobb és legaktívabb csoporttá vált a Deep Adaptation nemzetközi hálózatában! Ahogy kevés is, hiszen a Facebook csoportok világában, ez sehonnan nézve sem nagy szám, és ha a téma jelentőségéhez mérten nézzük, akkor szinte szégyenletesen elenyésző…

Engem mégis roppant örömmel és büszkeséggel tölt el, hiszen ugyan aprónép ez a miénk, de láthatólag sejti már, hogy Életünkben a dolgok fontossági sorrendje hamarosan változni fog. Ezért jelent nagyon sokat, hogy ezek a gondolatok eljuthatnak minél több emberhez, hiszen aki nem akarja ezt a gúnyát, úgy sem veszi magára. A lehetőséget viszont adjuk meg egymásnak, mert ahogy az idő halad, és a folyamatok kibontakoznak majd a szemünk előtt, egyre többen fognak tanácstalanul, kérdéseikkel fordulni felénk, és hogy akkor hányan leszünk, akik támaszt jelenthetnek a másiknak, bizony sorsdöntővé válhat...

Ennyi idő után már tudom, hogy kimondva vagy kimondatlanul, de szinte mindenkiben, aki szembesül a jövőjével, megfogalmazódik a kérdés: „Akkor mit csináljak most? Mi lesz velem?”. És bár érzem, hogy valamilyen szintű választ adni kell az embereknek, mindenki, aki megoldást, a remény andalító ígéretét (csodálatos angol kifejezéssel „hopium”-ot) kínál az embereknek, becsapja őket. Igen, becsapja… mert elveszi tőlük annak a lehetőségét, hogy a Valósággal őszintén és bátran szembenézve hozzák meg az igazán fontos döntéseiket az életükkel kapcsolatban.

Két év alatt rengeteg információ áramlott át rajtam, és ez amekkora ajándék, akkora teher. Levonva hát a tanulságot, hogy nyugodt szívvel nem kelthetek illúziókat senkiben, döntöttem úgy, hogy legfontosabb célommá ezeknek az ismereteknek a megosztását teszem. Mert ugye hát néhány dolgot tudunk, de amiről nem tudjuk, hogy fogalmunk sincs róla… no, azon ismeretek tárháza végtelen. Mégis, amiben a legnagyobb hiányosságot tapasztaltam meg az embereknél, az az összefüggések megértése. Mi köze van az Északi-sarkon egy csontsoványan összeroskadó jegesmedvének, a körúton sétáló honfitársunk életéhez, munkájához, az ételhez, amit nap, mint nap az asztalra tesz?

Így és ezért született meg a Betyáros Világ, hiszen egyre többünk számára válik világossá… pontosan ez az, ami vár ránk. És ha élni akarunk egy felismerhetetlenségig megváltozó világban, akkor szükségünk lesz olyan erényekre is, mint a betyárbecsület. Számomra volt a leginkább megdöbbentő, hogy a podcast-ot fennállása eddigi három hónapja alatt ezrek hallgatták meg, három kontinensen. A lehető legegyszerűbben megfogalmazva, a számomra ez őszinte öröm, egy megerősítő, bátorító érzés…

Nem titkolom, hogy egy adás elkészítése olyan sok munka és idő, amit azelőtt soha nem is gondoltam volna. De ez az én dolgom, vállaltam, teszem. Ám ami a legfontosabb dolog ebben a néhány percben, hogy szeretnék tiszta szívemből köszönetet mondani Nektek!!! És ha már beugrottam ebbe a folyóba, akkor tempózni kell… rendületlenül. Olyan sok mindenről szeretnék még beszélni az előttünk álló hónapok, évek folyamán, hogy azt legjobb szándékaim ellenére sem tudom most itt elősorolni Nektek. Hiszen bár következményeiben a legsúlyosabb vitathatatlanul az éghajlatváltozás lesz, a népességrobbanás, a vég nélküli túlhasználat, a mesterséges intelligencia forradalma, a nyomában járó szinte már felfoghatatlan egyenlőtlenség, a létünk alapját jelentő természeti rendszereink pusztulása, illetve ezen események összeadódó hatásai, olyan mélységig lesznek hatással az életünkre, amit egyszerűen nem hagyhatunk figyelmen kívül!

Mert tudnunk kell róla, hogy 2025-re a világunk népességének fele erősen vízhiányos területeken fog élni, és éveken belül olyan hatalmas városok lakói maradhatnak hosszabb-rövidebb időre ivóvíz nélkül, mint Mexikóváros, Sanghaj, Fokváros, Mumbai, Los Angeles vagy Bangkok. Ezek szinte bármelyike nagyobb népességet takar, mint Magyarország teljes lakossága!

Ahogy értenünk kell, hogy az a luxus, ami lehetővé teszi, hogy ha éhesek vagyunk, csak elmenjünk a boltba, vagy gombnyomásra rendeljünk, rendkívül törékeny és éveken belül megtapasztalhatjuk, mit is jelent a szűkösség, rosszabb esetben az éhezés. Látnunk kell azt, hogy az emberiség által elfogyasztott élelmiszer alapanyag felét mindössze három termény, a búza, a kukorica és a rizs teszi ki, és ezek jó része mindössze négy-öt olyan nagy régióban terem, amik jó eséllyel lesznek kitéve szélsőséges időjárásnak az előttünk álló 5-15 évben. Ahogy tudnunk kell arról is, hogy a világjárvány árnyékában ezek az alapvető élelmiszerek jelentősen megdrágultak, és Kína minden, még szabadon elérhető készletet felvásárolt belőlük.

És egy olyan helyzetben, amikor a társadalom szerkezete recseg-ropog, mert alapvető szolgáltatások válnak elérhetetlenné, világ szinten 80-100 millió ember vesztheti el a munkáját a robotizáció és a mesterséges intelligencia térhódítása következtében. Vajon mit fognak tenni ezek a teljes létbizonytalanságban élő tömegek? A mélyszegénység olyan méreteket ölthet majd, amit ma még szinte el sem tudunk képzelni… pedig már ma is elmondható, hogy a világ 26 leggazdagabb embere rendelkezik olyan vagyon fölött, mint az emberiség szegényebbik fele, azaz közel 4 milliárd ember… és ez az olló folyamatosan nyílik…

A természetes környezetünk összeomlása pedig rendkívüli sebességgel temetheti maga alá a pénzügyi, gazdasági, logisztikai és élelmezési rendszereinket… és ez a folyamat az IMF legfrissebb jelentése szerint, már meg is kezdődött. Szóval van és lesz miről beszélni, a szó szerint életbevágó témák sora szinte kifogyhatatlan.

És mégis, mérlegelnem kellett a feladatok fontosságát illetően. Ez pedig ahhoz a döntéshez vezetett, hogy most, a születésnapomon elköszönök tőletek a nyárra. Hiszen a ránk váró tennivalók sora nem tűr további halasztást. Meg kell szervezni, és le kell bonyolítani az első személyes csoport találkozót, amelyet remélhetőleg még számos másik követ. Hiszen, ha valóban élő közösség megteremtése a cél, az csak a fizikai valóságban történhet meg.

És hát a legfontosabb feladat, ami előttünk áll, a magyar nyelvű honlap elkészítése. Ki kell lépnünk a közösségi média elvarázsolt világából, és leküzdeni azt a függőséget, amit ez jelent. Egy olyan fórumot készülünk létrehozni, ami választ ad az emberek legtöbb kérdésére a kibontakozóban lévő társadalmi összeomlással kapcsolatban. Lehetőséget arra, hogy érdeklődésüknek megfelelő mélységben tájékozódhassanak, és ami még fontosabb, egy olyan felületet, ahol mind földrajzi, mind tematikus szempontból szerveződhetnek, járhatnak körbe egy adott témát, és oszthatják meg gondolataikat, kétségeiket, tapasztalataikat egymással. Ahol idővel nem tűnnek el a régebbi bejegyzések, egy helyet, ahol mindenki, aki törekszik a felkészülésre, elsajátíthatja az alkalmazkodás alapjait.

Ez most a legfontosabb feladatom, és azt sem tagadom, hogy egy jól felépített műsorstruktúrával szeretnék visszatérni, terveim szerint szeptembertől. Mert ahogy korábban említettem, valamilyen választ kell tudni adni az emberek kétségbeesett kérdéseire. Személy szerint úgy hiszem, hogy a döntő többségnek nem lesz rá lehetősége, hogy érdemben felkészüljön. Egyszerűen sem a megfelelő információ, sem a szükséges pénz nem áll a rendelkezésükre, nem beszélve arról, hogy végletekig részei a rendszernek, és az életük még annak szétesése előtt tönkre menne, ha kiszállnának a mókuskerékből. Így aztán, idejük sincs már. Ahogy az önellátás délibábja is egy kétségbeesett ábránd, egyszerűen nem fog több millió ember kitódulni a városokból vidékre, és szántani, vetni… hiszen azt sem tudják, hogyan kell azt csinálni.

Ezért az egyetlen út, ami mindenki számára nyitva áll, az a belső felkészülés. Foglalkozni a kérdéssel, megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Hiszen ez már a kihívás megértésének is előfeltétele. És van még valami, amiben hihetetlen lehetőség és erő rejlik majd. Jem Bendell ezt úgy foglalta össze: teszem, amit tudok, ott, ahol vagyok, azzal, amim van. Én pedig hozzá teszem: mindenki ismer valakit, és mindenki ért valamihez. Fel kell térképeznünk a kapcsolati hálónkat. Élettel és tartalommal kell megtöltenünk emberi kapcsolatainkat, mert idővel meglehet, hogy nem marad semmi másunk.  Legyetek naprakészek, tudjátok ismerőseitek aktuális telefonszámát, saját email címét és foglalkozását. Ha lehetséges, akkor a születésnapját és lakóhelyét is. És nem utolsósorban keressétek őket, érdeklődjetek, hogy létük felől… csak úgy, őszintén… ez csodákat tesz. Keressétek a hasonló gondolkodásúak társaságát, mert nincs azzal semmi baj, ha használjuk egymást… hiszen mindenki ismer valakit, mindenki ért valamihez.

De a legfontosabb, hogy lehetőségeitekhez mérten töltsétek felszabadultan a nyarat, hiszen az van, ami van, és aki nem éli meg a pillanat csodáját, az valójában nem is él…

Szóval köszönöm az érdeklődést, a támogatást, és hogy adjak is valamit Nektek útmutatásul, születésnapi ajándékként megosztom Veletek azt a néhány sort, amiben szükség esetén mindig támaszt találok nehéz pillanatokban. Szolgáljon Nektek is kapaszkodóként…

Garai Gábor:

Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
 A többivel megbirkózom magam.
 Akkor a többi nem is érdekel,
 szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
 Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
 nem kell más, csak ez az egy oltalom,
 még magányom kiváltsága se kell,
 sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
 ha jókedvemből, önként tehetem;
 s fölszabadít újra a fegyelem,
 ha értelmét tudom és vállalom,
 s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
 S hogy a holnap se legyen csupa gond,
 de kezdődő és folytatódó bolond
 kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
 ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

Kívül-belül ragyogó nyarat kívánok Nektek!!!